G-Dragon G-Dragon életrajzi adatok, képek, hírek, Instagram *
|
|
-
Neve: Kwon Ji Yong (권지용)
-
Művészneve: G-Dragon (지드래곤)
-
Született: 1988. augusztus 18. (Szöul, Dél-Korea)
-
Foglalkozása: rapper, énekes, dalszerző, szövegíró, táncos és zenei producer
-
Együttes: BIGBANG (2006-)
G-Dragon dél-koreai rapper, énekes, dalszerző, szövegíró, táncos és zenei producer, a Big Bang együttes vezére. Egy gyerekformációban lépett fel nyolcéves korában, majd az S.M. Entertainmentnél öt évig, azt követően a YG Entertainmentnél hat évig volt gyakornok, majd a Big Bang együttes két rapperének egyikeként debütált. Dalszerző-szövegíróként is közreműködik, az együttes több sikerdalának (például Haru haru, Last Farewell, Lies) is ő a szerzője. Tehetséges producernek tartják, a Korea Times „zseniális dalszerzőnek” nevezte. 2008-ban az egyik legjobb koreai zeneszerzőnek is megválasztották. Neve alatt összesen 107 dal szerepel a dél-koreai szerzői jogvédelmi egyesületnél bejegyezve.
2009-ben szólóalbumot jelentetett meg Heartbreaker címmel, melynek kapcsán plágiumbotrányba keveredett. 2010-ben az együttes másik rapperével, T.O.P.-val közösen adta ki a GD & TOP című lemezt. 2012-ben önálló középlemezt adott ki One of a Kind címmel, 2013-ban pedig megjelent második stúdiólemeze, a Coup D'Etat.
G-Dragon öltözködési szokásai divatteremtőek hazájában. 2011-ben zenei eredményei és divatikon státusza miatt felkerült a CNN „50 ok, amiért Szöul a világ legjobb városa” elnevezésű listájára, a 30. helyen, egyetlen K-pop-előadóként. 2012-ben a Forbes Korea a kultúrára legnagyobb befolyást gyakorló negyven év alatti koreaiak listájában szerepeltette, a listában a legfiatalabbként.
Az Mnet összesítése szerint az előadó a legnagyobb privát vagyonnal rendelkező idolsztár Dél-Koreában.
|
Hírek, cikkek |
Galéria |
Video |
Film |
Zene |
|