2014.07.11. 19:27, metropol.hu
A színész legújabb, Távozz tőlem, Sátán! című filmje kapcsán mesélt forgatási tapasztalatairól, filmbeli karakteréről és az ördögűzésről.
A legújabb alkotása másnak tűnik, mint az eddigi filmjei. Izgalmas volt a forgatás?
– Igazából nem annyira elrugaszkodott ez a film az eddigiektől, hiszen egy olyan thrillert akartunk csinálni, amelyben néhány természetfeletti elem is szerepel, de ahogy halad előre a történet, azért érezni lehet, hogy ez mégiscsak egy klasszikus thriller. Nagy rajongója vagyok Scott Derrickson (a rendező) munkásságának, és a forgatás során úgy éreztem, hogy jó kezekben vagyok.
A valódi Ralph Sarchie is jelen volt a forgatáson. Milyen érzés volt látni a szokásait, hatott az ön játékára?
– Jó a humora, remek történeteket mesélt, de emellett határozott személyiség is, mégsem akarta megmondani, mit hogyan csináljak.
Kellett bármiféle kutatást végeznie az ördögűzéssel kapcsolatban?
– Sajnos igen. Annyit mondhatok, hogy láttam néhány dolgot, aminek örülök, de néhány olyat is, amit bárcsak soha ne láttam volna.
Edgar Ramireznek volt egy jó hasonlata a saját karakterével kapcsolatban: „a drogfüggősége úgy elveszi az eszét, mintha az ördög befolyása alatt állna”. Ön is meg tudná közelíteni hasonló módon a saját karakterét?
– Szerencsére az én karakterem nagyon jól meg lett írva, éppen ezért vállaltam el azonnal a szerepet. Ez a személy hozzászokott ahhoz, hogy az egyik eljárás követi a másikat, és ha megold valamit, akkor abból egy újabb megoldásra váró ügy kerekedik, a végső célig vezető úton pedig a saját múltja hátráltatja. Lényegében a sztori egy érzelmes gondolat és egy brutális karakter útjának az egyvelege, ami szerintem remekül működik.
A film nagy részében az éjszakai, eső áztatta bronxi utcákon lövöldöznek. Milyen hatással volt a színészi teljesítményére a forgatás egy ilyen helyszínen?
– Szeretném azt hinni, hogy nagyban nem befolyásolták a játékomat a körülmények. A forgatás során szinte minden este az utcán dolgoztunk, nagyon kényelmetlen helyeken, például gyakran olyan pincékben, ahol alig fértünk el. A film mégis elképesztő, egyike azon kevés lövöldözős filmnek, amelyet hosszú idő után valóban Bronxban forgattak, erre pedig igazán büszke vagyok. Nem akartam például Melbourne-ben forgatni, és úgy tenni, mintha Bronxban lennék.
Ön szerint a film a hitről szól?
– Nem, számomra inkább egy utazásról. Szerintem minden ember valami mást lát majd meg a filmben, amely az én meglátásom szerint egy olyan emberről szól, aki megrekedt a saját útja során.
Milyen volt a kapcsolata a filmbeli társával, Butlerrel, vagyis Joel McHale-lel?
– Hát, ő a filmben a rendőr-társamat alakítja, méghozzá nagyon jól. Mielőtt színészkedni kezdtem, stand-up comedys voltam, és Joel maga is humoristaként kezdte. Scott ezért akarta, hogy mi együtt játsszunk a filmben. Ő és Joel régi barátok, ezért tudta, hogy mi képesek vagyunk rögtönözni, szórakozni egymással és kiállni egymás mellett úgy, ahogy a valódi rendőrtársak.
Szóval néha csak improvizáltak és ugratták egymást, mi pedig ezt láthatjuk majd a vásznon?
– Ó, teljes mértékben.
A rögtönzéstől lehet, hogy változott kicsit a történet?
– Nem, a sztori ettől még nem változik, viszont segít elhitetni azt, hogy ezek
a fiúk régóta partnerek, és még sokáig azok is maradnak.
Névjegy - Eric Bana
• 1968. augusztus 9-én született Melbourne-ben, ausztrál színész.
• Pályája kezdetén showman és komikus volt ausztrál tévéműsorokban.
• Leghíresebb filmjei: A Sólyom végveszélyben, Hulk, Trója, München és Az időutazó felesége.