Először jelent meg együtt párként a vörös szőnyegen az Így jártam anyátokkal című sorozatból és az Orange Is the New Blackből ismert Laura Prepon és szerelme, a szintén színész Ben Foster. A sztárok ráadásul egy nagy hírt is bejelentettek.
Nem is tudtuk, hogy járnak! A színészpár most jelentette be az eljegyzést Szélsebesen száguld előre Laura Prepon és Ben Foster kapcsolata. A sztárpárról csak a napokban derült ki, hogy néhány hónapja egy párt alkotnak, tegnap pedig már az eljegyzésüket is bejelentették.